Nem újdonság, hogy a vas, és így a vaslemez önmagában rozsdásodna, és egy idő után már nem lenne képes ellátni azokat a fizikai és esztétikai funkciókat, amire használjuk. Ugyanez igaz bádogra is, ahogy a 1,5 mm-nél vékonyabb vaslemezeket a szakma és a köznyelv nevezi.
Régebben megkülönböztettek feketebádogot (bevonat nélküli, oxidált vagy nyers lemez), illetve fehérbádogot, a fekete horganyzott változatát. Ez utóbbi már egyértelműen bevonat, amivel a lemez kevésbé hajlamos a rozsdásodásra, így a tetőfedők egyik kedvelt anyaga lett, akár kiegészítő anyagként, akár önálló fedésre. Ebben a formában már hosszabb időt is kibírt a tetőkön (miközben jóval olcsóbb, mint mondjuk a bronz vagy a réz), és ha 10-20 év múlva meg is jelent rajta a vakrozsda (különösen a csapadékos alpesi és trópusi országokban), az időjárásvédelmi funkcióját még sokáig megőrizte, illetve bizonyos felhasználásokban még őrzi ma is.
Az új eljárásokkal, anyagokkal és technológiákkal azonban a lemezfedések is komoly evolúción mentek át. Az 1700-as években feltalált horganyzás alapvetően megmaradt, de a színezési, felület-esztétikai igények és a több évtizedes élettartam, mint elvárás a XX. századtól kiegészítő bevonatok, további rétegek fejlesztését és alkalmazását tette szükségessé. Ma egy korszerű, általunk is gyártott cserepes vagy trapézlemez az acéllemez-mag mindkét oldalán legalább 3, de inkább 5 további réteggel rendelkezik. Ezek a rétegek vékonyak, mégis nagyon ellenállóak. Vastagságukat mikrométerben, azaz mikronban (μm) adjuk meg. Összehasonlításként egy emberi hajszál nagyjából 50-80 μm vastag.
A bevonati rendszer cserepeslemezek és trapézlemezek esetében is lényegében azonos, és garantálja, hogy a ház külső fedésére használt lemezek ‒ nemcsak tetőkről van szó, az ipari csarnokoknak gyakran az oldala is trapézlemezzel fedett ‒ szakszerű szerelés esetén akár több mint 50 évig ellássák funkcióikat korrózió, vagy bármilyen más, látható elváltozás – bizonyos típusoknál fakulás - nélkül.
Sokan szeretnének szép, esztétikus, tartós megoldást kerítésnek. A DAKO íves kerítésléc tökéletesen megfelel ezeknek a feltételeknek. De hogyan számoljuk ki, hogy mennyi lécre van szükségünk?
Miért érdemes a modern építőiparban szendvicspanelt alkalmazni? Hogyan takaríthat meg pénzt és időt az építkezés során kiváló minőségű szendvicspanel felhasználásával? Alább felsoroljuk az érveinket!
Az építkezés vagy felújítás során meghozott döntések, legyen szó kisebb, vagy nagyobb beruházásról, meghatározzák a következő évek, évtizedek elégedettségét esztétikai és funkcionalitás oldaláról. A pszichikai nyomás nagy, ahogy az anyagi is jelentős. Mit tehet hát az építkező, hogy elkerülje egy rossz, évtizedekig tartó elégedetlen léttel járó kompromisszum megkötését? Tájékozódik, és megfelelő partnert választ!
Gyakran felmerül a kérdés trapézlemez tető építése előtt, hogy milyen profilmagasságú lemezt válasszunk? Lakossági felhasználás esetén érdemes a T18-as trapézlemez profilt választani, amely cégünk legkeresettebb saját gyártású terméke.
Az acél alapanyagból hengerelt tetőfedő és homlokzati falburkoló lemezek 15-20 éve váltak népszerűvé az ipari és mezőgazdasági felhasználók körében. Az évek során a termékpaletták, bevonatok, színskálák és piaci igények is változtak, bővültek és fejlődtek. Számos előnyt sorolhatnék fel, említve a kis súlyt, a méretre gyártást, tartósságot vagy akár az antikondenzációs filc alkalmazását is a mezőgazdasági épületek tetőfedésénél, de rövid írásunk célja inkább felhívni a figyelmet és ötletet adni néhány megjelenéssel, esztétikával kapcsolatos kérdés esetén.
2072 Zsámbék, Herceghalmi út 1-3.
(OMV benzinkúttal közvetlenül szemben)
Tel.: +36 (30) 011 0744
E-mail: info@lemezoutlet.hu
Web: www.lemezoutlet.hu
TRM-PRO Kft. © 2023 | Minden jog fenntartva!
Oldaltérkép
Letölthető árlista
Szállítás információk
Tárolási információk
Adatkezelési tájékoztató
Minősítések
LemezOutlet Blog
ÁSZF
Letöltések